Ki vagyok Én?
„Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkodni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél.
Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.”
(Weöres Sándor)
Minden ember életében vannak olyan pillanatok, amikor meg-megáll és visszatekint a múltjára, arra a múltra, mely jelenének okozója. De vajon miért is van szükség a visszatekintésre? Talán leginkább azért, hogy lássuk honnan jöttünk, milyen utat jártunk be és merre tartunk. A visszaemlékezésnek köszönhetően megérthetjük a dolgok miértjét, láthatjuk, hogy a véletlennek tűnő szituációk igenis okkal történnek velünk és felfedezhetjük a karma szándékát.
Már több mint tíz éve járom az önfelismerés útját és hat éve segítem előadásaimmal és több napos tréningeimmel az Önmagukat keresőket, illetve a belső úton járókat, saját praxisom keretein belül pedig segítek a testi, lelki, mentális helyreállás elérésében.
2012 óta az ANANDA Véda közösség szellemi vezetője vagyok, mely egy nyílt közösség, tagjai pedig olyan személyek, akik keresik a kérdésekre a válaszokat pl.: "Ki vagyok én?", "Mi életem célja?", "Helyesen élek-e?", "Meg tudom-e valósítani önmagam?", "Mi az életfeladatom?", "Mitől betegszünk meg?", "Miért így működik a világ?", "Van-e felsőbb mozgatóerő, létezik-e Isten?", "Mi a sors vagy épp a szabad akarat?", stb. Más szóval egy olyan fórum, ahol segítséget nyújtunk a belső útkeresőknek és utat járóknak egyaránt.
Fontosnak tartom, hogy ismerjük a dolgok ős-okát, ez a fajta megértés világosabbá és könnyebbé teheti életutunkat.
„A bölcsesség ott kezdődik, amikor már eleget tudunk ahhoz, hogy rájöjjünk: semmit sem tudunk.” (Dr. Alexander Cannon)
Sohasem volt kérdés az Önvaló megismerésének fontossága, azonban elérésének körülményei és a változó lehetőségek befolyásolták mindig a cél elérését. Amikor valaki a spiritualitásról kérdez, mindig csak a tapasztalást és a megéléseket tudom zászlós anyahajóként felmutatni. Mondhatok neked bármit és nekem is mondhatnak bármit, a saját megéléseink a mi legnagyobb tanítómestereink. Azonban a megélések minőségének alakításához, a megértéshez és belső mestereddel való harmonikus kapcsolat megteremtéséhez, majd fenntartásához szükség van segítségre, útmutatásra.
A ma emberének nem könnyű önmagára találnia. Az önvizsgálat egy életen át tartó fejlődés, egy száguldó vonat, melyből nem lehet csak úgy kiszállni, hiszen mindig újabb és újabb kérdések merülnek fel. Önmegismerésünkhöz több út is elvezethet, de ahhoz, hogy végig tudjuk járni az általunk választott utat, szükségünk van az isteni erények megélésére, vagyis a Hit-re, Remény-re, Szeretet-re.
„Az ébredés az álom elengedésével veszi kezdetét.” (Thomas Sanglor)
Látok embereket, akik valami újat keresnek az életükben és nyitnak a számukra akkor még misztikusnak tűnő irányzatok felé, vagy másokat, akiket valamely nehéz élethelyzet megválaszolatlan kérdések elé állít pl.: miért történik ez velem, miért hagyott el a párom, miért betegedtem meg stb.?
Mai világunk telis-tele van illúziókkal, mely illúzió mára már befedte a spiritualitást, amely nem más, mint egy belső út, önfejlesztés, önmegvalósítás és ezt az utat mindenkinek magának kell megtennie. Aggasztó vagy félelmetes? Nem. Utunk során mégsem vagyunk teljesen egyedül, hiszen nem véletlen az a mondás, hogy "ha a tanítvány kész, akkor érkezik a Mester".
Napjainkban egy-egy újság, könyv vagy blog elhiteti velünk, hogy átveszi a Mester szerepét, de ez csak illúzió. Mára az ezotéria nagyon eltorzult valódi szerepétől. A modern technikának köszönhetően könyvek százezrei és weboldalak milliói hirdetik a tudást, utat önmagunkhoz, utat a megvilágosodáshoz, de vajon melyik tartalmazza az igazságot? Sajnos a nyomtatott és online tudás nagy része csak káprázat, nem több. Régen ezt úgy nevezték, hogy exotéria, exotérikus: vagyis külső köröknek szánt információ. Az ezotéria (ezotérikus) pedig nem ez, az csak a belső köröknek szánt, okkult tudás. Ezt a tudást pedig nem osztják meg mindenkivel. Ki kell érdemelni, meg kell rá érni.
Ahhoz, hogy az alapvető egység, a test-lélek elme és szellem harmóniája megteremtődjön az ember életében, elengedhetetlen a Kozmikus Törvények ismerete és az, hogy túllépve személyiségünkön megtapasztaljuk egyéniségünk, szellemiségünk tiszta és szeretetteljes hatalmát.
Az úton mindig egyedül kell haladnod, de az útravalódat és eszköztáradat az élet nevű játékhoz, te magad határozhatod meg. Kedves útkereső és utat járó, ebben tudok segítségedre lenni a belső utad kalandjai során, hogy jobban megismerd és megértsd önmagad és a világ működését és tudj felelősséget vállalni gondolataidért, érzéseidért és cselekedeteidért egyaránt.
Tapasztalj és láss, tedd meg az első lépést és adj utat tudatod ébredő erejének!
A Mestereim mellett eltöltött évek 2 dolgot gyorsan bebizonyítottak.
- Az igazi tudás mindig Mesterről - Tanítványra száll,
- Egy élő Mester mindig többet ér, mint egy holt Mester.
Minden útkeresőnek rá kell ébrednie, hogy a megtapasztalásokat és megéléseket semmi sem helyettesítheti. Ezek vagy megtörténnek, vagy sem. Ha igen, akkor fejlődünk. Fejlődésünk egyik mérföldköve pedig az, amikor már szolgálunk is, vagyis megéléseink, tapasztalásaink és szerény tudásunk mások fejlődésének szolgálatába állítjuk. Ez maga a Tanítás.
A világunkat túlnyomóan a láthatatlan erők mozgatják, működtetik, ez a felismerés az első lépésünk a tudatosulásunk felé.
Életünk egyik fontos, ha nem a legfontosabb célja a tanulás, a bennünk elrejtett teljes tudás felébresztése.
Ezt tűztem ki célul, hogy segítsek előhozni az emberekből a bennük rejlő tudást, hiszen minden igaz tanítás lényege az emlékeztetés és rezgésemelés (a rezgésemelés pedig virtuális eszközök használatával nem igazán lehetséges), mindezt mélységes szeretettel, önzetlenséggel és tiszta eszközökkel. Az ember szinte mindig önmagával harcol, a külvilággal sohasem. Azáltal, hogy megértjük önmagunkat és a magasabb rendű természetet; megszűnik a harc és létrejön a harmónia.
"A tanítások csak akkor lehetnek hasznosak, ha lépésről lépésre megéljük, megtapasztaljuk azok igazságtartalmát." (Dr. Molnár Gábor)
Szeri Zsolt
Megszerzett kompetenciák: Életviteli tanácsadó - Tréner, Parapszichológus, Transzperszonális Pszichológus, Stresszterapeuta, Relaxációs-tréner, Nem konvencionális gyógymódok szakkonzulense, energetikai kezelő - gyógyító beszélgetések instruktora, Szellemi Gyógyító - Parapszichológus, Coach.